Tartalomjegyzék
Az avokádó fagyasztása az egyik lehetséges módja annak, ha el szeretnénk tenni ebből az egészséges gyümölcsből. Bár elkészítése leginkább az őszi időszakban kerül előtérbe, de mivel többfelé is termesztik, így változó, hogy mikor juthatunk hozzá, mikor fogyaszthatunk belőle.Az avokádó lekvár készítése és a fagyasztása is egy-egy módja annak, hogy ne csak szezonban tudjunk fogyasztani belőle. Természetesen érdemes belőle – mikor elérhető – minél többet beszerezni, feldolgozni, fogyasztani. Ugyanis az avokádó hatása a szervezre leginkább rendszeres fogyasztás mellett érvényesül.
Amikor még nem volt hűtőszekrény és a cukrot sem ismerték, az emberek mindig olyan zöldséget, gyümölcsöt fogyasztottak, aminek éppen a szezonja volt. Majd a növényi termények gyűjtögetésével szinte egy időben már elkezdődött a felesleg megőrzése is. A különböző területeken más-más eljárást alkalmaztak.
Ugyanis a hideg mérsékelt égöv területein a konzerválásra a fagy hatását használták ki a jég felhasználásával, ám a száraz, sivatagos területeken az aszalás, szárítás, illetve a sóval való tartósítás terjedt el.
Az aszalás a legősibb tartósítási eljárás, melyet során a gyümölcsökből elvonásra kerül a víztartalom nagy része. Ez azóta is nagyon népszerű és az aszalható gyümölcsök száma – az eljárás modernizálásával – egyre csak növekszik. Hazánkban jellemzően a szilva, sárgabarack, alma, körte, meggy, de az áfonya is nagyon népszerű aszalt gyümölcs formájában is.
A cukor megjelenésével pedig a befőzések, lekvár főzések kora nyitott meg új lehetőségeket. A zöldségeket savanyítással is tartósították, a húst pedig elsősorban sózással, füstöléssel.
Az avokádó fagyasztása
Az avokádó – akárcsak számos zöldség és gyümölcs – le is fagyasztható. Figyeljünk arra, hogy mindig csak friss zöldséget, gyümölcsöt vásároljunk. Különösen igaz ez még az olyan zöldségekre, mint a zöldbab vagy a spárga, ahol, ha nem nedvdús, vagy barnás foltok vannak rajta, akkor már ne vegyük meg.
A felesleget tehát bátran fagyasszuk le. Az avokádó fagyasztható nyersen, főzve vagy sütve egyaránt. Attól függően kell lefagyasztanunk, hogy mire szeretnénk majd felhasználni.
Fagyasztása, ha csak félbevágjuk:
- Először vágjuk félbe a gyümölcsöt és vegyük ki belőle a magot.
- Majd kevés citromlevet spicceljünk a felvágott felületre, hogy ne barnuljon be.
- Szorosan csomagoljuk folpackba, hogy légmentes legyen.
- Tegyük fagyasztóba a későbbi felhasználásig.
Fagyasztása, ha pürésítjük:
- Először vágjuk félbe a gyümölcsöt és vegyük ki belőle a magot.
- Majd villával vagy botmixerrel pürésítsük össze.
- Kevés citromlevet locsoljunk rá.
- A későbbi felhasználásnak megfelelő műanyag dobozokba, jégkockatartóba stb. tegyük bele és fagyasszuk le.
Érdemes olyan mennyiségekben lefagyasztani, ahogy később fel szeretnénk használni. 3 hónapig tárolhatjuk biztonságosan a fagyasztóban, addig érdemes felhasználni.
https://hu.wikipedia.org/wiki/Avok%C3%A1d%C3%B3
Vissza a kategória cikkeihez